Censeo Alkusz – Biztosítók egy helyen!
Miért biztosítási alkusznál kössem meg a biztosításomat?
A kérdés, hogy biztosítást hol kössek, teljesen jogos, mert nem is annyira egyértelmű, mint ahogy azt sokan gondolják. A magától értetődő válasz az lenne, hogy természetesen a biztosítóknál. Azonban ez nem biztos, hogy így van, sőt nyugodtan állíthatjuk, hogy van annál jobb lehetőség is. Fontos, hogy nagy körültekintéssel intézzük a biztosításokkal kapcsolatos ügyeinket is, mert nem ritkán több tízezer forint megtakarítást is elérhetünk egy kis odafigyeléssel.
Kötelező és ajánlott is!
A biztosítások ma már részei az életünknek, egyrészt azért, mert egyes biztosítások megkötése kötelező, másrészt a józanész azt diktálja, hogy bizonyos biztosításokat kössünk meg, mert érdekeink is ezt kívánják. Jellemzően a biztosítások többsége viszonylag alacsony díjazás mellett is megköthető, vagyis nem jelentenek túlzott kiadásnövekedést a háztartásban, ezzel szemben mégis komoly segítséget jelenthetnek egyes káresemények bekövetkezése esetén.
Kezelje biztosításait a Censeo Alkusz segítségével az alábbi előnyök miatt
Térjünk vissza a kérdésünkre, hogy biztosítást hol kössek?
Fentebb már jeleztük, hogy nem biztos, hogy az a jó megoldás, hogy bemegyünk egy biztosítóhoz, és ott meg is kötjük az ő saját ajánlatai közül a számunkra legkedvezőbbet. Tudni kell ugyanis, hogy a biztosítóknak az az érdekük, hogy a saját termékeiket ajánlják, és a konkurenciáét még csak véletlenül sem, vagy ha igen, akkor negatív felhanggal említik azokat.
Akkor hová érdemes fordulni?
A biztosítási alkuszokhoz. Egyrészt azért, mert ők függetlenek a biztosítóktól, és ezért az ügyfél érdekeit képviselik a biztosítókkal szemben, másrészt megtalálható náluk a biztosítók kínálata. Az Alkusz óriási segítséget tud nyújtani a megfelelő biztosítás kiválasztásában.
Miért válasszon minket?
Az alábbi linken megismerkedhet szolgáltatásaink előnyeivel.
Tudta-e?
Az alkusz alkalmazása csökkenti a költségeket, hiszen a legkedvezőbb megoldás megtalálásában segít, de díját nem az ügyfél, hanem a szakértelmét elismerő biztosítótársaságok fizetik. A biztosítási alkusz minden esetben az ügyfél (a biztosított) érdekeit képviseli. Ez különbözteti meg a biztosítótársaság megbízásából eljáró biztosítási ügynöktől.